Szász Endre 1926. január 7-én született Csíkszeredán. Kiemelkedő művész volt. Első rajzait az 1940-es években készítette, majd az azt követő hatvan évben folyamatosan alkotott. Több száz könyvet illusztrált, tollrajzai és rézkarcai széles körben ismertté váltak. Könyveivel díjakat nyert, naptárjai és olajgrafikái is népszerűvé lettek. Tervezett színházi és filmes díszleteket, valamint jelmezeket is.
Szász Endre és a Hollóházi Porcelán Rt. együttműködése több évtizedes múltra tekint vissza. Porcelán munkái egy komplikált folyamat eredményeként jöttek létre, amelyet az egykori Szász-stúdió dolgozói segítségével valósított meg. Alkotásainak értékét jelzi az is, hogy legtöbb munkája limitált mennyiségben készült. Így születtek meg a jellegzetes „Szász-grafikás” alkotások, Tea- és mokkakészlet, vázák, falitálak, bonbonierek és hamutálak, melyek a világ porcelánművészetében is sajátos színfoltot képviselnek.
Szász Endre nem csak grafikáiról, de jellegzetes forma és színvilágú festményeiről is híres. Ezt felismerve, a Hollóházi Porcelán Rt., a művész közreműködésével és alkotásainak felhasználásával fejlesztette ki exkluzív termékcsaládját, melyek díszítésére, Szász Endre négy eredeti festményének, csúcstechnológiát képviselő reprodukcióit alkalmazták. A 2002-es évben Szász Endre új kollekciója, elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat és a BNV Nagydíjat.
A művész 2003 augusztus 18-án hunyt el. „Szász Endre a sors kegyeltje volt, hiszen bármihez nyúlt, az művészetté vált” – nyilatkozta róla a Nemzeti Galéria főigazgatója.